Gyerekbarát



Igen, igen, ezt eddig is tudtuk, Ingrid nagyon gyerekbarát. De ma kellemes meglepetéssel szolgált a csajszi.
A gyerekeknél általában nagyon izgága lesz, de azért ha rászólok tudja kulturálni magát.
Ma mentünk kutyakajáért. Bent volt az üzletben az eladó kislánya. 2 éves körül van (inkább 1,5) és még nem igazán stabilan járkál szerintem. Ingriddel elvoltak, ott sürgölődött a lánykám körül, aki ezt viszonozta, figyelt, rá, és nyugodtan tűrte ahogy simizik. Ingridet a boltban mindig elengedem, had szaglásszon.

Egyszer megbotlott kicsit a kislány. Nem esett el, de Ingridem már rögtön ott volt. Teljesen másképp viselkedett, mint a 4 éves unokatesómmal. Mintha tudná, hogy még nem biztosan járkál.

Artúrt továbbadták. Ma tudtam meg. De már régebben. Nagyot csalódtam, és nem csak bennük,magamban is. Sajnálom, mert úgy gondoltam, jó helye lesz. De lehet, hogy most jobb gazdához került, de ki tudja... Így rá tudtam lesni, szemmel tudtam tartani. Hiába mondtam, hogy ivartalaníttassák... nem tették, kutya szökdösött, kerítést nem javították meg rendesen... Nem is tudok mit mondani.

Nyáron fantasztikus programnak nézünk elébe, de még nem mondok semmit, mert nem akarom elkiabálni. Majd ha hazajöttünk, megtudjátok. Az tuti, hogy nekem nagyon sokat fog számítani, és remélem Ingrid is tud fejlődni, és jókat játszik majd. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések