Bandázás Ronyval :)

Ingrid és Rony

Ma kettőkor találkoztunk osztálytársammal a Lukács parkban.
Ott volt nélkülözhetetlen Puli is, és Rony is, a németjuci. Először morgott Gridre, de gondolta, majd megbékél.
Elindultunk kifelé, Puli kött velünk.
Odafelé szépen jöttek Ronyék egymás mellett, nem volt egy morgás sem.
Szandi és Rony a színpadon :)

Kint láttunk munka németjuhászosokat, lehgalábbis én annak gondolom őket a sípszó miatt... Meg ahogy mentek.. : )

Elengedtem Ingridet, játszadozott Pulival. Utána Ronyt is elengedte Szandi, így ő is tudott rohangálni. Hülyéskedtünk, felugráltunk mindenhova, színpadra felmentünk, bemutatóztunk egyet : )

Odanézz Rony
Jöttek más kutyások is, de nem érdekelt, nem mentek oda az ebek. Rony kicsit ráhajtott Ingridre, de persze nem hagytuk. Gyakorolgattam Vele, egyszer nem jött vissza rögtön. Fejlődünk!

Rony elhalászta a madzagos labdánkat, fél óráig azon csámcsogott :)

Odajött a tanáctanár, beszélgetni, és csodálkoztam, mert rögtön kiszúrta Ingrid keverék mivoltát.Kiderült, hogy tényleg ért a kutyákhoz, sőt csodálkozott, hogy én is értek valamicskét.


romantikáznak :)
Végén elvittem egy körre Ronyt, mondom, kipróbálom milyen mozgású. 
A Titanic kennelből való, törzskönyves kutyus. 
Két körre vittem, de teljesen kiakadtam. Vérében van a srácnak. Puli ott csipkedte, de ő engem figyelt, úgy lépett ahogy én, kihúzta magát. Rögtön felvette a ritmusom, élmény volt felvezetni. 

Hazafelé szépen jöttek, Ingrid is  figyelt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések