Alaszka


Hétfőn-kedden betegeskedtem, de még ma is itthon voltam. Délután megvártam a legjobb fényviszonyokat, és elhatároztam, hogy most igenis jó képeket dogok csinálni Gridről.. Azthiszem, sikerül is... Nem lett mind hű de extra, de jók lettek. Nem nagyon törölgettem a képeket, sikerült jól beállítani a gépet. De nem is lőttem sok képet, mert Grid általában az erdők között bandukolt.


Rengeteg madárral találkoztunk, és nem is akármilyenekkel!!
Persze pár tengelic és széncinege is megfordult, viszont... Egy szajkót és egy kis fakopáncsot a hangjuk alapján találtam meg. Nagyon meglepődtem, sosem szoktam látni őket, főként nem az erdő szélén. Egy kiskócsag húzott el felettünk legnagyobb meglepetésemre, tőkés récéket is láttunk, sőt, még az egerészölyvet is láttam messziről...


Ingrid ügyes volt, nem csinált ma semmi dinkaságot, semmit nem evett fel, rögtön, első szóra jött.
Akkora hó volt, hogy a rövid séta alatt halálra fáradtam, no meg a gumicsizmám, ami térdig ér, teljesen megtelt hóval... Engem abszolút nem zavar, sőt, élvezem is! Régóta szeretnék eljutni Alaszkába, és ez az idő még a kedvemet is meghozta.. valami jó kis északi országba kimenni... nem is olyan rossz ötlet :)


És egy kicsit érdekveszítő (nem Ingrides, tehát aki csak rá kíváncsi annak köszönöm az eddigi figyelmet) témával is készültem. Lehet pár embert megbántok vele, bocsi. De ez a mi blogunk, akinek nem tetszik, nem nézi...
Tegnap bukkantam rá egy 'handler csapatra' akik nem a legprofibbakból állnak. (Szögezzük  le, én sem vagyok az. Nem vagyok sem junior, sem show handler. Én csak egy lány vagyok aki szeret felvezetni, szereti a kutyákat felkészíteni a ringbeli dolgokra..) de annak vallják magukat. És ebből lett egy kis vita köztük és a Duracel Daxos handlerek között. ( ebben a csapatban azért valljuk be eléggé profi handlerek vannak)


Én őszintén a Duraceleseknek adok igazat, teljes mértékig. Jó, tök jó dolog, hogy ilyen csoportot hoztak létre, de más névvel kellett volna.

Amit írt Dorka, hogy ő képzi ki a kutyákat, sokat dolgozik velük mire kiállításra mennek, nála laknak, ő látja el őket, utána ő viszi ringbe, és természetesen sikereket is arat velük. Nekem is szarul esett sokszor amikor több órás munkámat szinte nem is értékelték, mert páran gyorsan kerestek egy betanított kutyát jh-ra, és azzal nyertek. Nekem a kedvemet ez vette el.


Viszont jó érzés volt amikor Edina felkért handlerkedni, vagy amikor Márti. Nem hónapokig gyakoroltam a kutyákkal, csak órákig, de az tényleg munka volt, ugyanis a felvezetés nem csak lóti-futiból áll. Teljes mértékig ismerned kell a kutyát, annak az anatómiáját, a legapróbb hibáit ismerned kell. De én ezt élvezem, szeretem ezt csinálni.
Amikor pedig Ákos és Réka felkért az... az elmondhatatlanul jól esett. Amikor a Vitabullos kutyákkal gyakorolok azt nem úgy kell elképzelni, hogy beállítom őket, meg futok velük egy-két kört. Ott a séta nagy része gyakorlásból áll.


Beszélgettem Dorkával ma. Kellemeset csalódtam benne, mert nagyon igazak voltak a dolgok amiket mondott. Én is, és a legtöbb ember azt hiszi, hogy ő kap egy csúcs kutyát, és azokat vezeti fel. De az elmúlt pár hónapban jöttem rá, hogy ez nem így van. Meg nem is nagyképű ahhoz képest amit letett az asztalra :)


Száz szónak is egy a vége: handler az országban nagyon kevés van. Vannak páran akik próbálkozgatnak, és próbálják magukból a legtöbbet kihozni, de még rengeteget kell tanulniuk (mint én)  és vannak olyanok akik semmi eredménnyel, vagy éppen pár eredménnyel akkora nagyra tarják magukat, hogy az már nevetséges. Ha majd olyan eredményeket értek el Mind a Duracelesek, vagy Hanó Zsolt, (sorolhatnám) na akkor lesztek ti professional handlerek!


Fehova már érdekes lesz... Na mindegy, jól érzem magam, és bizonyos emberekkel fogok csak érintkezni azt hiszem, tanulva Félegyházából... :) Lényeg, hogy Márti, és Réka ott lesznek.. no meg Bogi és még egy csomóan! Mindenki nyugodtan odajöhet, szívesen beszélgetek én mindenkivel! :) Akikkel meg már megbeszéltük az meg főleg! :)

Megjegyzések

Névtelen üzenete…
Ennél jobban azt hiszem nem is fogalmazhattál volna a "team-el" kapcsolatban! :)

Népszerű bejegyzések