Egy anya és két gyerkőce
Ma Regivel suli után mentünk a Tacsihoz, elhozni onnan. Tudtuk, nem lesz gyerekjáték, és nem is lett az.
Otthon felszerelkeztünk kajával, pórázzal, egy dobozzal, egy bottal és rongyokkal. Odamentünk, és megkezdtük.
Magától nem jött ki a kutya, még szalámira sem.. Jön a b-terv. Bottal megpiszkáltam, annak meg nekitámadott. Már kész kis csapat gyűlt körénk, kijött a házból az idős néni is segíteni. Hozott kesztyűt, meg egy törülközőt.
Hát, nagy nehezen Redzsinek sikerült rádobnia a pórázt, a néni meg belepakolta a piciket (2 db szép, egészséges, 1 hetes pici) és irány Regiékhez. Nem laknak messze, de így is nehéz volt eljutni odáig. A szuka, Tacsi nagyon félős, de a kölykeiért megtenne, és meg is tesz bármit.
Nagy nehezen eljutottunk Regiékhez, ott bevittük Őket egy kis melléképületbe. Viszont, apuja szólt Reginek, hogy nem maradhatnak. Megértem. Rengeteg idő, és pénz... Egyikőnk sem áll úgy anyagilag, hogy még 3 kutyát a nyakunkba vegyünk. Összecuccolodtunk, és elvittük őket egy betongurigába, kibélelt ládával, kajával, piával, és én már azon gondolkoztam, melyik menhelyet hívjam ma.
Viszont, ott találkoztam egy német juhászossal. Szóltam neki, hogy itt ne sétáltassa szabadon a kutyáját egy darabig, elmeséltem mi a szitu. Mondta, hogy még ma este felhívja az önkormányzatot, és kihívatja a kiskőrösi menhelyeseket. Nagy kő esett le a szívemről.
Igazából tudjátok mi a vicc? Hogy nekünk, két 15 évesnek, és egy kb. 70 éves néninek jutott egyedül eszébe gondoskodnia róluk. Meg most a bácsinak. De senki, az ég világon senki nem emelte volna fel a telefont, vagy szólt volna a dokinak. Vagy bármi. Engem napok óta őrlött a bűntudat, hogy basszus, ma sem tettem értük semmit. Jó, kicsit még most is őröl.. hogy nekem kellett volna hívnom őket, már az elején... Hülye vagyok, tudom...
Rengetegen elmentek mellettük. Pár jó anyagi helyzetben lévő ember is. De nem tettek semmit.
Remélem, holnap ilyen tájban, már nem lesznek ott a kutyák. Sikerül kijönniük a menhelyeseknek. Csoda, hogy élnek..
Otthon felszerelkeztünk kajával, pórázzal, egy dobozzal, egy bottal és rongyokkal. Odamentünk, és megkezdtük.
Magától nem jött ki a kutya, még szalámira sem.. Jön a b-terv. Bottal megpiszkáltam, annak meg nekitámadott. Már kész kis csapat gyűlt körénk, kijött a házból az idős néni is segíteni. Hozott kesztyűt, meg egy törülközőt.
Hát, nagy nehezen Redzsinek sikerült rádobnia a pórázt, a néni meg belepakolta a piciket (2 db szép, egészséges, 1 hetes pici) és irány Regiékhez. Nem laknak messze, de így is nehéz volt eljutni odáig. A szuka, Tacsi nagyon félős, de a kölykeiért megtenne, és meg is tesz bármit.
Nagy nehezen eljutottunk Regiékhez, ott bevittük Őket egy kis melléképületbe. Viszont, apuja szólt Reginek, hogy nem maradhatnak. Megértem. Rengeteg idő, és pénz... Egyikőnk sem áll úgy anyagilag, hogy még 3 kutyát a nyakunkba vegyünk. Összecuccolodtunk, és elvittük őket egy betongurigába, kibélelt ládával, kajával, piával, és én már azon gondolkoztam, melyik menhelyet hívjam ma.
Viszont, ott találkoztam egy német juhászossal. Szóltam neki, hogy itt ne sétáltassa szabadon a kutyáját egy darabig, elmeséltem mi a szitu. Mondta, hogy még ma este felhívja az önkormányzatot, és kihívatja a kiskőrösi menhelyeseket. Nagy kő esett le a szívemről.
Igazából tudjátok mi a vicc? Hogy nekünk, két 15 évesnek, és egy kb. 70 éves néninek jutott egyedül eszébe gondoskodnia róluk. Meg most a bácsinak. De senki, az ég világon senki nem emelte volna fel a telefont, vagy szólt volna a dokinak. Vagy bármi. Engem napok óta őrlött a bűntudat, hogy basszus, ma sem tettem értük semmit. Jó, kicsit még most is őröl.. hogy nekem kellett volna hívnom őket, már az elején... Hülye vagyok, tudom...
Rengetegen elmentek mellettük. Pár jó anyagi helyzetben lévő ember is. De nem tettek semmit.
Remélem, holnap ilyen tájban, már nem lesznek ott a kutyák. Sikerül kijönniük a menhelyeseknek. Csoda, hogy élnek..
Megjegyzések