I. MEOE FeHoVa winter show CACIB - 2012.02.18.

Damon in the main ring

Reggel jött értem Réki, felkaptuk Törpit, elmentünk Tamásért és Bogyóért. Ott megittunk egy kávét, beszélgettünk, gyönyörködtem Bogyóban.
Indultunk Pestre! Szuper volt a hangulat már a kocsiban jót dumáltunk. Törpi eleinte tombolt a kennelben, de lenyugodott.

Megálltunk egyszer, Törpit kicsit megfuttattam.
Legközelebb már a Hungexponál álltunk meg. Belavíroztunk a kutyákkal, és lecuccoltunk. Kicsit késésben voltunk (illetve azt hittem) ezért gyorsan megkerestem a minibullokat. Ott jó sokat vártunk, de legalább kicsit tudtam beszélgetni Renivel, meg pár minissel.

Az 5-ből ketten mentünk be... Eleinte izgultam, de kb. 2 méter után tudtam, hogy Törpi figyel, nincs gáz. Csak a ringben vettem észre, hogy van egy seb a farkán.. Illetve csak kikopott a szőr.
A bírónő minden mm-ét átvizsgálta, és észrevette. Megkérdezte mi az, és mondta, hogy sajnos ez kiállítás, nem tudja elfogadni. Nagyon szimpi volt a nő, kedves, és maximálisan korrekt. Kitűnő 2-t kaptunk, és gyönyörű bírálatot.
Mondta, hogy a seb miatt nem kit. 1... Én nagyon boldog voltam, mert én Törpit kicsit úgy tűnik alul értékeltem. A tenyésztők is megdicsértek aminek  szintén örültem.

Visszafutottam a goldikhoz nagy örömködve, és felvettem Damont. Még volt időm bőven, labisok voltak.
Bíróúr kicsit elment valahová még a bírálatunk előtt, addig megsimiztem Borát (milyen gyönyörű az a labi! kedvenc szukám.. imádom.. és ahogy nézte Csabát...) meg kicsit megdögönyöztem Dieselt (Ő is egy gyönyörű kan baba)

Aztán mi jöttünk. Damon eléggé meg volt illetődve (én hibám is) de aztán egész jól beállt, és Dieselt is és minket is Baby BIS-re javasoltak. Nagyon örültem, szinte repültem, de szerintem Bea is örült Dieselkének (habár ők nem várták meg a BIS-t)

Bella előtt elkértem Réka gépét, és fotózgattam vele... eleinte nem ment annyira jól, de a végére egész használható képek születtek. (holnap este lesznek fent elv.)
Bella a ringben ügyes volt, futása is gyönyörű, csakhogy nagyon megijedt bíróbácsitól amikor rá került a sor... Nem hittem volna hogy ennyire félni fog, de ennek ellenére a vártnál sokkal jobb bírálatot kapott! Ugye Bella most állt át másik tápra, és tiszta sovány lett, meg kevés szőre... Ezen kívül meg a beszariságán kívül tetszett neki. :)

Fotózgattam még, beszélgettem Trikszyvel, és gyönyörködtem a csodálatos Stormban.. most láttam Őt először, és ugyanannyira gyönyörű mint a képeken. Valami csodálatos!
Találkoztam Dorkával, és megnéztem Keepert... Fantasztikus ahogy az a kutya mozog! Nagyon durva!
Babáztam egy picit, méghozzá a Pearl of Hunters babákat simiztem meg.
Hanga is ott volt, beszélgettem vele, nagyon aranyos lány, remélem még többször találkozok vele! :)
Laragazdival is tudtam beszélgetni picit, Lara egy gyönyörűség!

Wyatt kitűnő 3. lett, annyira izgultam érte, végig remegett a gyomrom! Gyönyörű a kissrác, hatalmas a szőre...
Damon szivem :)
Képeket köszönöm Hangának :)

Kajáltunk, kivittük Törpit, és mire visszaértünk már a BIS elkezdődött. Goyrsan póráz csere, és kicsit futottam Damonnal.
Mi jöttünk. 3 goldit soroltak be, Poppint, meg még egy szukát. Damon az elején beijedt, és bestoppolt, de aztán belekezdett egy számomra új gyönyörű mozgásba. Sosem láttam ilyen szépen mozogni! Beállt gyönyörűen, (szépen ráharapott a körmömre, úgyhogy a fini kutyatápos kutyanyálas ujjamat kellett néha szopogatnom zsepi hiányában)

A legnagyobb meglepetésemre Damont szűkítették a 7 legjobb közé! Nagyon-nagyon örültem!  A futásnál picit ugrabugrált meg bolondozott a picikém, de hát istenem, kölyök még! Első kiállítása, ne várjunk el Tőle lehetetlent!
Imádom ezt a kutyát! Annyira büszke voltam rá, csak puszilgattam, ölelgettem, és legszívesebb sikítoztam volna... Az, hogy egy kutyával eljussak a BIS-ig nagy álmom volt... Hogy ne csak jh-ba menjek... (már nem is indultam, és nem is fogok)
Cuccolkodtunk, és indultunk. Szuper napot zártunk, szuper hangulattal, csomó új ismeretséggel, csomó régi ismerőssel, korrekt bírálatokkal és szerintem szuper eredményekkel!
A mai nap eredményei:
Vitagol Bella - fiatal osztály szuka - Nagyon Jó
You Too A Comitate Aureo 'Damon'  - Baby kan - Nagyon ígéretes, Baby BIS-re jav., szűkítve
(bíró: Korózs András)
TrollDogs Desirée - Kitűnő 
(bíró: Katerina Pereguda (UA) )

Köszönöm Réka hogy ott lehettem, köszönöm a bizalmat neked, a jó hangulatot, meg mindent!!! ♥
Köszönöm Ákos hogy Törpivel dolgozhattam!
A jó hangulatért köszönet Hangának, Tamásnak!
Gratulálok mindenkinek, főként Reninek, Beáéknak, Sándoréknak, Dorkáéknak, Viviéknek, Fanniéknak! 

Megjegyzések

Unknown üzenete…
Most már mindent értek!! :D Nagyon jó kiállítás lehetett!!! Ügyik voltatok!!

Népszerű bejegyzések