XVII. Medivid kupa

Szombat reggel 4-kor keltem a mamáméknál, és sikerült elérnem a fél 5-ös buszt ami kivitt a vonatállomásra. Az 5:21-es békéscsabai vonatra felszálltam szépen, fülem bedugtam, és bámultam kifelé. Elég kényelmes volt az út, és sikerült pont Békéscsabán leszállnom, nem hamarabb, nem később. (Azért a kalauzt megkérdeztem, aki nagyon aranyosan segített, és miután leszálltam, még a Gyulára menő vonatot is megmutatta. )

Kicsit vártam, majd felszálltam a vonatra. Ez az út már semmi volt a 2-órás Szeged-Csaba úthoz képest, hiszen csak 20 percig kellett izgalomtól remegve és pörögve ülnöm. 

Gyulának már a város széle is gyönyörű. Csomó vad, csomó erdő. Amikor végre megállt a vonat és sikerült leszállnom elkezdtem futni amerre láttam... Amerre az első megérzés vezetett. Amikor már eléggé kifáradtam és megláttam egy segítőkész bácsit megkérdeztem tőle merre van a sport pálya. Kiderült jó irányba indultam, és már nincs messze. Újra nekiálltam sprintelni, hiszen ott van Dia! :) 

Amikor megláttam egy borderest nagyon megörültem, és rögtön meg is láttam a sportcsarnokot. Átbaktattam a füvön (közben megállapítottam mennyivel kulturáltabb az agilitys 'nép'  mint a kiállításos... nem léptem kutyakakiba...) 

Amikor beléptem a csarnokba rögtön Krisztivel és Szofival találtam szembe magam. Tök fura volt végre élőben találkozni Krisztivel, ennyi év ismeretség után. Útbaigazítást kértem merre található Dia. 

Rögtön ráakadtam, egymás nyakába borultunk, és sírtunk : ) Nem annyira mint nyáron amikor elbúcsúztunk, de... :)

KASE csapat offrotty.

Megsimiztem Mayáját, meg Kriszti lányait, és lecuccoltam. Elmentünk sétálni, csomó KASE-s volt kint.

Elvoltunk, hülyéskedtünk, beszélgettünk. Majd bementünk, és néztük a futamokat. Volt pár olyan futam amin rázott a hideg olyan gyönyörű volt. 

Sokat nevettem, és az egész nagyon tetszett. Találkoztam Hellával is, Bömbivel nagyon kis ügyik voltak, nekem nagyon tetszik ahogy Hella vitte. 

Aztán a nap vége felé jöttek Diáék, én meg remegve ültem  a géppel a kezemben. (Ja, egyébként én fényképeztem, Dia megkért, hogy állítsam be a gépét... hááát nem tudom hogy sikerült...) 

Amikor futottak végig remegtem, gyomrom görcsben. Gyönyörű futam volt, de majd nála olvassátok mit hoztak haza, nem szeretek olyan eredményekkel dicsekedni amik nem az én érdemeim. Lényeg, hogy nagyon szupik voltak, nagyon büszke vagyok rájuk. 

Paraagilityt nem néztük meg, nem akartam végigbőgni az egészet... Inkább sétáltunk. :) 

Aztán jött a legrosszabb pillanat. A búcsúzás... Igazából nem volt annyira rossz, mert.. (mert majd megtudjátok ha itt az ideje, nem szeretek előre inni a medve bőrére.) 

Nagyon jó volt találkozni Krisztivel, Hellával, örülök, hogy megismertem Szofit, és örülök, hogy találkoztam Diával, és hogy sikerült kicsit feldobnia a hangulatomat. Hogy picit tudtunk beszélgetni... :) Imádtam! ♥

A XVIII. Medivid kupára már Ingriddel megyek... Nem tudom hogy, de fogunk nevezni, ha minden futam DIS lesz akkor is... Nagyon jó hangulata van az egésznak, és sajnálom, hogy nem tudtunk maradni.

A végére pedig: Ma Szerbiában alkotott a Vitateam: Bella CAC, Törpi CAC (többet nem tudok egyelőre) nagyon nagyon örültem!