Photography is my life.

jó pár hónapig szenvedtünk ezzel a szégyeld magaddal. Nem ment. Letettem róla..
Most meg híítelen tudja...  kis dinka.. : )
Hát, nálunk aztán pörög az élet. Nincs megállás. Nehezen is veszem rá magam hogy blogoljak. De azért szakítok időt erre is.
Hétvégét Szegeden töltöttem. Mikoztam egy kicsit persze, imádom a kis szerelmemet. Annyira nagy fiú lett...
Összebeszéltem Boni gazdival, és sétáltam Velük egy jót. Boni is hatalmas. Tavaly nyáron láttam, és akkor még kis picike volt. Jót beszélgettünk, nagyon élveztem azt a kis sétát. Remélem megismételjük még párszor!
Gyönyörűséges Boni

Utána Biankáék elkísértek engem egy fotózásra. Előtte nap teljesen véletlenül találkoztam egy zebránál Helgával. Elhívott a másnapi fotózásra. Nagyon örültem már ennek is. Helgára nagyon felnézek, szerintem nagyon nagy tehetség fotózás terén. A fotózáson rengeteget tanultam, hála Szőke Jánosnak, és még a gépével készíthettem pár képet is. Hihetetlenül hálás vagyok ezért.

Keresztanyukám előkapta a régi Practika gépét, és mondta, hogyha akarom kölcsönadja. No, egyszer ha lesz pénzem pár filmre meg előhivatására kölcsönkérem, hiszen nagyon profi felszerelés van hozzá.
Szokás szerint temetőztünk jó sokat, de időt szakítottunk, hogy Ócsánál megálljunk a mocsaras vidéknél picit. Elég közeli élményem volt egy vaddisznóval.
Róla beszéltem... Hát nem gyönyörű? :)

Itt találkoztam a röfivel. Bárcsak még 20 percet maradhattam volna. 
Hazafelé láttam Zarácskát. No, velük is kéne majd egyszer talizni. :)
Ma Ingriddel "agilityztem" picit. Ügyes a kiscsajszim. Imádom ahogy pörög, még ha nem is dolgozik pontosan.
Összegereblyéztem a faleveleket és őrültködtem picit a lánykával, és közben csináltam pár képet. Utána mentem fotózni barátnőmékkel, és hát holnapra is be van rakva egy fotózás. Imádom. Tényleg. Örülök, hogy az életemmé vált ez az egész. : )
imádom amikor így néz.. :)

crazy :)

olyan langaléta lett mostanság.. 
ha még több képre éhezel Ingrid fb-ján, és a fotós fb-n is nézelődhetsz.. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések