we have some problem

Van ám, de nem adom fel, leküzdjük. Ez a probléma nem más, mint Grid szófogadatlansága. Az, hogy nem lehet behívni. Ma buszon kitaláltam, hogy nincs annyira sok házim, és elmehetnék Rékával sétálni. Réka nem vette fel, úgyhogy egyedül mentem. Jobb is.

Direkt nem vittem Pirit, csak dummyt, klikkert, jutit. Már az elejétől kezdve engedelmeseztünk. Ha ügyi volt mehetett, és ha hívtam, jött szintén mehetett. Ez volt az elv, amihez végig tartottam magam. Nos, volt pár probléma. Ingridem nem mindig jött ha hívtam. Ezek után jött az engedelmesezés, majd ha megefelet akkor mehetett. Egyszer meg akart lépni. Elkaptam, szépen ledominánltam, ott kellett feküdnie, jó pár percig. Utána sem csinált ilyet.

Amikor rohangált, és úgy éreztem, hogy most be tudom hívni akkor sikerült. Nekem is toppon kell lenni, és Ingridnek is éppen rám kell néznie... No, majd javul ez.

Dummyztunk, egész ügyes a csajszi. Jutival persze elárasztottam mindenért.
A végén,  miután dummyztunk picit éppen leültettem amikor meghallottam valamit, és arra figyelt. Ingrid kikerült a kontroll alól,  elrohant. Hívtam, nem jött... Oké kiscsaj, nem én járok szarul. Fogtam, megfordultam, és indultam haza. Persze, megvártam volna a szélénél, de kíváncsi voltam mikor vesz észre. Jó messze jártam amikor kiszaladt a "főútra" és elkezdett jönni utánam. Én meg szépen elkezdtem futni. Na, neki sem kellett több, beijedt, utánam rohant. Amikor jó közel volt lelassítottam, bevártam. Rászóltam, hogy mögöttem maradjon, hozzá sem szóltam, ha kielőzött megálltam, és vártam, hogy szépen, szabályosan megkerüljön, majd leüljön mellém.

Megfogadtam, hogy ha bele is gebedek, leszoktatom erről. Egyszerű dolgok nem használtak, marad ez, hogy szépen, lassan rászokik. Nem fogom feladni, megcsináljuk szépen. Most nem fogunk nagyon dd-zni, agilityzni. Először ezt kell tudnia, addig nem nagyon tervezek semmit.
Átfutott az agyamban a kutyasuli, kiképző.. De nem, ezt én fogom megoldani. Ha tavaszig nem látok javulást, akkor talán... De meglesz ez, csak rá kell feküdni... : )


emlékeztek a tegnapi cicára? :( kiderült, hogy Regi (Suzy-tacsi gazdi) Mancic cicája volt... : (

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések