Iránybaküldés

Hazaértem kerámiáról, és kimentem Ebhez kicsit. Kitaláltam, hogy iránybaküldés-ezünk.
Elővettem két játékot, rápörgettem őt.
először nehézkes volt, kicsit elindult másik irányba, de amikor rászóltam, hogy másik! akkor rögtön futott amoda.
Most, a végére gyönyörűen ment neki. Csak úgy sprintelt!

Kaptam egy dicséretet. Nem nagy, mégis jól esett.

most látom Encsit mennyire szeretne egy goldent. Nekem meg megvan. És mégis nem becsülöm.. nem értékelem.. jó, persze imádom, ez természetes... De nem fogom fel mekkora érték... Mások csak szeretnének akár goldent akár kutyát... Minden álmuk egy kutya. Nekem van. Nem is akármilyen! A legtökéletesebb, a hibácskáival együtt.
Mégis az életem része.
Imádom! Nem tudom mi lenne nélküle. Rengetegszer van hogy a stressztől elbőgöm magam, és olyan jó hátra menni, sírni bele a bundájába! És ez így van jól. Imádom az illatát a szemét, a bundáját, a személyiségét, az eleganciáját, a pörgését, a kis butaságait, imádom ahogy üdvözöl amikor hazaérek. Ő nem azt kérdezi: " Milyen jegyeket hoztál?" hanem azt mondja:" Végre itthon vagy! Hiányoztál!" Ahogy nyüzsög, csóvál, örül nekem. Imádom amikor fut egy hatalmasat, majd jön hozzám, bújik, és azt mondja szemivel: " Ne aggódj! Nem hagylak el" Rá mindig számíthatok, csináljak bármit is.